VIXTERIOR

VIXTERIOR

Ion Hotel - Izland

2016. október 04. - Vixa

Ez a különleges hotel Izlandon, Reykjaviktól kb. egy órányira található igazán festői, szinte már nem is evilági környezetben. 

ion-luxury-adventure-hotel-northern_lights.jpg

Hosszú listát lehetne írni azokról a filmekről, amelyeknek az alkotói ezt a környezetet álmodták meg díszletként. A teljesség igénye nélkül: Gyűrűk Ura trilógia, Trónok harca, de Batman és James Bond is megfordult errefelé.

ion-luxury-adventure-hotel-iceland.jpg

Amikor Izlandot vesszük górcső alá, akkor láthatjuk, hogy annak ellenére, hogy mennyire északon helyezkedik el, az éghajlata mégsem annyira zord. A csodás tájak, vízesések, fjordok, rengeteg fű és moha, sziklás hegyek mellett sok vulkán meg persze egy nagy adag jég is található ezen az szigeten. Az ellentétek országa is lehetne, mivel emellett jelentős geotermikus energiákkal rendelkezik, amelyet fel is használnak amennyire csak tudnak. 

5-1200x720.jpg

Ez a hotel is valami ilyesmi. Egyszerre lett rideg és szürke és kellemesen meleg, de valahol pont ebből adódóan olyan tereket hoztak össze, ami miatt egyfajta ősi természetközeli hangulat árad belőle. Teljes összhang van a nagy üvegfelületek, faburkolatok és a kényelmes textilek között. A belső terekben és a külsőben egyaránt jutott szerep a kőburkolatoknak is, mindez a szürke sok-sok árnyalatában

6-1200x720.jpg

Letisztult design jellemzi a szobákat és az éttermet egyaránt. Az ország jellemző gazdasági ágazata a halászat, ezért az étterem falára egy hatalmas pisztráng került. Klasszikus skandináv ételeket és helyi főzdékből származó sört kínálnak a vendégeknek.

azure-destination-ion-luxury-adventure-hotel-iceland-02.jpg

azure-destination-ion-luxury-adventure-hotel-iceland-03.jpg

Számos díjjal jutalmazták a hotelt fenntarthatósága és környezettudatos tervezése miatt is. Geotermikus hővel melegített víz, antiallergén ágynemű és helyi forrásból származó organikus fürdőbekészítés várja az ideérkezőket.

deluxe-1-1280x720.jpg

A hotel teljesen beleolvad a környezetébe: megszilárdult láva, fa és helyi gyapjúból készült textilek. Kicsit ipari hangulatot pedig ellensúlyozza a kültéri spa medence, a gőzfürdők és a téli éjszakákon minden szobából látható sarki fény. A lila-zöld fényjáték azonban a legszebben az üvegfalú "Északi-fény" elnevezésű bárból látható.  

deluxe-2-1280x720.jpg

deluxe-4-1280x720.jpg

deluxe-5-1280x720.jpg

dsn60744re_180336_xx.jpg

Az étterem falán megjelenő kékes-acélos burkolat Izlandi jégtakarókat képezi le. A függönyöket a mennyezetre is felvezetve helyezték el, ami a gleccserek szimbolikus megjelenítése. A kevés napsütéses óra miatt kerültek nagy üvegfelületek a hotelbe, de emellett a látvány is fontos szerepet játszik, így még közelebb érezhetjük magunkat a természethez.

ion_hotel_restaurant.jpg

nbytnoorg6btgkuowwdyem_prz2vngf1itb-ngsnmwgqkgoybx04e5egtyg5qmxew8ruwa00g8neiv1ztttzdo-1280x720.jpg

standard-1280x720.jpg

47853480.jpg

62892589.jpg

Izland szerepel a bakancslistámon, így már nem is kérdés, hogy hova foglalok majd szobát ha egyszer eljutok oda. :)

Kapszula gardrób

Kicsit most más téma, nem klasszikus értelemben vett lakberendezés. Már amióta először találkoztam a kapszula gardrób elnevezéssel külföldi oldalakon, azóta akartam magamat mélyebben beleásni a témába. Hála a sok akciónak és a környék turkálóinak, rengeteg ruhát sikerült felhalmozni. Miután különköltöztem a szülőktől, és lényegesen kisebb lett a ruhásszekrény, - bár hála annak a bizonyos svéd cégnek, nagyon szuper szekrényünk van, de ez sem korlátlan - így komoly szervezéssel szezononként váltva elég jó kis rendszert alakítottam ki. Ezt aztán ráadásul próbálom színek szerint csoportosítani is, de sajnos mára ez megkopott és részben lustaság, részben a legyen minden kéznél elv alapján nagyon feltelítődött a szekrény és jó lenne kis több helyet produkálni benne.

A kép illusztráció, nem saját "készlet". Kattints és angol nyelvű leírást is találsz a kialakításról.

A kapszula gardrób lényege, hogy cca. 20 (van ahol csak 10, van ahol 37-40 a limit) db ruhával - plusz persze cipők és kiegészítők - húzol ki egy adott szezont. A legelső ilyen amit láttam, a teljes ruhatárat csökkentette ennyire, de aztán találkoztam a szezonos váltással, ami sokkal szimpibb, ráadásul logikusabb is.

Mivel lassan eljön egy újabb, ha minden igaz most már végső költözés, ideje átszervezni a dolgot. Már a tervezéskor gardróbszobát akartunk és ez meg is valósult, de nem szeretném túlzsúfolni, ezért jött a kapszula-ötlet, amelyet így egy szobán belül, de szezononkénti csoportosítással megoldok (?!).

Íme a menete röviden:

  1. Pakolj ki mindent amid van
  2. Csoportosíts őket, dobd ki amit nem hordasz, rosszul fest vagy kicsi/nagy
  3. Válogasd ki a maradékot
  4. Pakold be a szekrénybe az aktuális (most őszi) szezonra valót

Amit szeretsz és úgy érzed, hogy jól is áll, na meg kényelmes is, azokat tartsd meg. A többit pedig az alapján "dobáld ki", hogy melyek a te színeid, aktuális szezonban hordható és kombinálhatóak egymással. Nem annyira bonyolult, de nehéz megválni azoktól a daraboktól, amiket évek óta rakosgatunk, hogy hátha egyszer hordjuk, mert tetszik, csak valahogy mindig kikerül a képből. De most őszintén 4-5 évvel ezelőtt vásárolt ruhákat minek tartogatunk?

Az én gardróbom valahol a 2.-3. pont között mozog időhiányra meg a "mégegykicsitmegtartom"-ra való tekintettel. :) A végeredményt majd később.

Régi bakelitek újrahasznosítása

Ma már nem jellemző, hogy bakelitlemezt hallgassunk, főleg nem, hogy vegyünk. Kivétel persze akinek van hozzá lejátszója és régről összegyűjtött kollekciója, esetleg szakmája miatt dolgozik vele. Azonban a megunt vagy megörökölt darabok, lejátszó híján nem hallgathatóak, de újra régi fényükben tündökölhetnek és a lakás díszei lehetnek egy kis munkával.

Készíthetünk belőle fogast, kulcstartót, órát, bortartót, táskát vagy lámpát...igazából a a lehetőségek száma megszámlálhatatlan. Akármi is készül belőle, olyan lesz mint egy egyedi designer-darab és mindenki megcsodálja majd.

Mielőtt nekiesünk, azért a nézzünk utána nehogy valami felbecsülhetetlen értékű példányt fúrjunk szét vagy olvasszunk el! :)

Használhatjuk csak úgy magában is, mint tányér vagy poháralátét

Álmennyezetet mindenhova

Annak, hogy valaki az álmennyezet mellett dönt, több oka is lehet. Egyrészt a belmagasságot is csökkenthetjük vele, de gyakori a világítás elrejtése, gépészet takarása, akusztika vagy esetleg design szempont is. Ha magas belmagasságunk van, akkor a fűtésszámlát tudjuk jelentősen csökkenteni a magasság mellett, mivel egyáltalán nem mindegy mekkora teret kell befűteni, így még gazdaságosabbá is tehetjük a lakásunkat.

A világítás beépítése nagyban összefügg a megjelenéssel is, és különböző hatásokat érhetünk el vele, kiemelhetünk vagy elrejthetünk nem kívánt szerkezeteket. Érdemes figyelni arra, hogy alacsony hőkibocsájtású világítást helyezzünk el, mivel ez növeli az élettartamot is, de ami fontosabb, hogy biztonságos működtetést nyújt. Leggyakoribb a LED-ek alkalmazása, mivel nagyon egyszerűen szerelhetőek, tartósak, akár több évtizedig is képesek működni hiba nélkül. Ma már gyorsan szerelhető tekercsben kaphatóak fehértől a színes-színváltósig, csak egy trafó kell hozzá és házilag is beszerelhető.


Álmennyezetet készíthetünk vázra szerelve gipszkartonból, de lehet műanyag vagy fa is, esetleg fém. Bármilyen forma kialakítható belőle és szinte csak a képzelet szab határt, hogy ezt hogyan lehet még egyedibbé tenni. Mivel léteznek gipszkartonból már vízálló (víztűrő inkább) illetve tűzállóak is, így minden (tényleg minden!) helyiségbe alkalmazhatóak. 

Beépített LED világítással fürdőben ál-fallal kiegészítve:

Színes csigás:

Áttört felülettel fémből:

Patchwork jellegű fából:

Az egyik kedvencem, a csillagos égbolt. Persze ebből is van szuper és... hát mondjuk úgy, hogy kevésbé szuper kivitelű, de azért jó lehet ilyen helyiségben lenni, aludni, fürödni....:

További képek Pinteresten! ;)

Így dobd fel a konyhát!

Időnk nagy részét a hálószoba mellett a konyhában töltjük, ezért egyáltalán nem mindegy milyen az a konyha. Az idő múlik, elavulttá, régiessé válik és persze az ízlésünk is változhat. Mivel a konyhák általában beépített szekrényekből és jól lerakott lapokból állnak, csak teljesen szétbombázva tudnánk újat mutatni. Azonban vannak olyan ötletek, amikkel a meglévőt tudjuk kicsit felturbózni:

1. Új munkapulttal egyből megújul a konyha is, és ma már nagyon sok lehetőségből választhatunk a konyha stílusa és a pénztárcánk alapján egyaránt:

2. Egy kis festékkel csodát művelhetünk a meglévő szekrényből is. Olyan lesz mintha új lenne:

3. Új hátlappal is más arcot fog mutatni. Ez készülhet új csempével is, de a meglévő csempéket is átfesthetjük. De ma már kaphatóak a nagyobb lakberendezési boltokban különböző erre a célra készített hátlap-panelek is, amit a meglévő csempe fölé helyezve új mosható felülettel gazdagíthatjuk a konyhát:

4. Szintén hátlap, de üvegből. Lehet teljesen tejszerű, mintás, színes vagy átlátszó fehér. Helyezhetjük a csempe fölé ha elfér, de rakhatunk alá tapétát is, fényképeket. Előnye, hogy saválló, mosható és teljesen egybefüggő felületet ad.

5. Reneszánszukat élik a nyitott szekrények, így a meglévő szekrényajtókat lekapva nagyon gyorsan új stílusúvá tehetjük a régi szekrényünket:

+1. Ha minden kötél szakad és van rá anyagi keretünk, de teljes konyhát nem akarunk cserélni, a meglévő ajtókat lecserélve szinte teljesen megújíthatjuk a szekrényeket, ráadásul kis ügyességgel ez is teljesen házilag kivitelezhető:

Legyél kábelbarát!

Mindenkinél vannak ilyen-olyan kábelek és vezetékek lent és fent egyaránt, amik megkeserítik az életét, mert folyamatosan útban vannak, beleakadunk vagy csak csúnyák. A "lapostévék" elterjedésével pedig még inkább megnőtt a kábelek száma, amit nem szeretnénk látni. Amint a falra rögzítjük ott fognak lógni, de utólagosan elrejteni nem olyan egyszerű, a kábelcsatornás megoldások viszont nem túl esztétikusak, bár lefestve már ez is hatékony.

Amikor a lakás festésre szánjuk el magunkat - annak ellenére, hogy még nincs fali tv vagy rossz helyre bekötött internetünk - akkor is ilyen esetben egy kis bontással rakassunk a falba csöveket és abba húzzuk bele a vezetéket. Addig viszont van néhány ötlet, ha nem kábelcsatornát szeretnénk, amivel megoldhatjuk a dolgot átmenetileg és viszonylag olcsóbban mint a bontás-vakolás-festés.

Kábel-kerítés. :) Nekem a Tom és Jerry mese jut róla eszembe, de azért elég kreatív. Öntapadósan ragadnak, egyetlen hátránya, hogy a magyar háztartásoknak csak kis százalékában van egyenes szegélyléc, így a felragasztás nem biztos, hogy egyszerű.

Ha belóg, akkor lógjon be rendesen és tegyünk rá golyókat is. Gyerekszobába vagy fiataloknak remek megoldás lehet. Hasonló hatást érhetünk el a gyermekkort idéző biciklire tehető küllőgyöngyökkel is, csak rápattintjuk és máris szép színes gyöngysorrá válnak a vezetékeink.

Ha túl hosszú, alkossunk belőle:

Változtassuk növénnyé:

Rejtsük el előtétfallal vagy ma már szekrények közül is választhatunk ilyen típust.

Milánói Muddica

Az olasz DiDeA Stúdió munkáját dicsérik a következő képek, amelyek egy Milánóban található étterem-bolt, a Muddica átalakítását mutatják be. A megrendelők igényei szerint egy otthonos és kényelmes helyet szerettek volna, ahol az emberek bejönnek és szívesen töltik az idejüket ott. Helyi termékeket is árusítanak, így kifejezett kérés volt, hogy az ételek elfogyasztása közben mindezt be is tudják mutatni, kedvet teremtve a vásárlásra.

schizzo-1.jpg

01.jpg

Az építészek a kínálatot egy polcrendszer segítségével tették láthatóvá, amely igazából 2 szintre tagolódik. Az alsó szinten történik az ételek kóstolása és elfogysztása, a felső szint pedig a fali polcokat jelenti, ahol csinosan elrendezve láthatóak a termékek.

03.jpg

A bejárathoz fa és vas kombinációjával megalkotott bárpultot helyeztek, mögötte pedig cseles tolós rendszerrel oldották meg, hogy ne legyen túl nyitott és mégis minden látható a polcokon. Az ajtó-táblák táblafestékkel lettek festve, így az aktuális ajánlatok is helyet kapnak.

06.jpg

A falatozáshoz magas bárszékeket gondoltak, amelyeknél szintén a fa és fémváz dominál. A fa különös hangsúlyt kapott a mennyezeti megjelenésnél is, így autentikus lett az megjelenés. További fokozásképpen pedig a bárt a hátsó, csak étkezőnek használt tértől, egy csupasz téglafallal választották el.

07-1.jpg

Különösen figyeltek arra, hogy amit lehet helyi vagy legalábbis országon belüli forrásokból oldjanak meg. Így minden fa és vasanyag, amit beépítettek vagy megterveztek bútorként, az sziciliai iparosok munkája volt, ezáltal támogatva és népszerűsítve őket. A hatszögletű greslapok szintén olasz termékek, különösen beleillenek a hely hangulatába és az utóbbi néhány évben igen elterjedtek világviszonylatban is. Jól kiemelik a vasvázak sötét tónusait és a fal rusztikusságát.

Bár pontos megnevezést ehhez nem találtam, de ilyen jellegű és színű terméket pl az ItalianGres cég is gyárt.

13.jpg

15.jpg

16.jpg

Annak ellenére, hogy nem a szokványos olaszos színekkel és nem is az éttermek nagy favoritjával (piros) dolgoztak, ráadásul a barátságos hangulatot is nyers felületekkel oldották meg, a végeredmény nagyon profi lett és megjelenését tekintve igazán nemzetközi.

Ha el szeretnéd adni...

A legtöbb lakás, még ha 30 évig is lakunk benne, átmenetinek számít, így előbb vagy utóbb eladósorba kerülhet. Ma már az internetnek köszönhetően mi magunk is hirdethetjük a saját házunkat, de kiadhatjuk ingatlanközvetítő cégnek is. Ők természetesen jutalékért cserébe dolgoznak, és a szerződés elég komoly feltételeket köthet számunkra, ezért sokan választják az előbbi lehetőséget. Nekik szeretnék segíteni, hogy hogyan tegyék hatékonyabbá a hirdetésüket.

Nem érdemes feltenni a hirdetést, ha nincsen fényképünk róla. Egy hirdetést nagyon kicsi eséllyel néznek meg ha nincs feltéve kép, ha mégis, akkor ez esetben inkább a "felmérés", tájékozódás lehet a cél, igazi vásárlót nem vagy csak nagyon nehezen szerezhetünk vele. Tehát első lépés, hogy fényképezzük le. Ez nem is annyira egyszerű feladat, mint elsőre tűnik, mert ennek is megvannak a maga módszerei, íme:

  1. Legyen a honlapon feltüntetett maximális méretű fénykép, jó minőségben. Ne készítsünk homályos, mobilok kicsi kameráival vagy sötét/életlen képet.
  2. Nappali fényben, lehetőleg a legelőnyösebb időpontban fényképezzünk. Ha kell szánjunk rá egy-két napot és minden szobánál találjuk meg a megfelelő időpontot erre. A vásárlók szeretik a világos szobákat, így ha látszik, hogy besüt a Nap és világos a helyiség, akkor nagyobb valószínűséggel fogják otthonosnak érezni. Ez pedig egyenes út, hogy szeretnék megnézni élőben is. Függ ez az évszaktól, napállástól, és nem érdemes a "legfényesebb" pillanatot sem megörökíteni, mivel ez fakóvá és túlexponálttá teheti a képeket.
  3. Fényképezzünk le minden jellegzetes helyiséget, de ha egy szobát/kamrát/tárolót csak fura szögből vagy szinte egyáltalán nem tudunk lefényképezni, akkor hagyjuk ki és csak tüntessük fel, hogy van ilyen is.
  4. Legyen képünk a nappaliról, konyháról, fürdőről mindenképpen, és legalább a hálószobákról. Fényképezzük le az utcai homlokzatunk, így könnyebben odatalálnak majd és előre is meg tudják "lesni" a házat ha arra járnak. Miért titkolnánk? El akarjuk adni!
  5. Ne fényképezzük le a mikrót, tévét, kutyafekhelyet, kispárnát az ágyon meg a wct csak úgy magában! Itt most nem arra gondolok, hogy ne legyen rajta a képeken, inkább az, hogy sokszor találkozom olyan hirdetéssel, ahol csak ezek látszanak, mintha direkt csak azt a sarok fényképezték volna. Valamiért az emberek egy része szereti megmutatni mije van, de ez a lakáseladás szempontjából lényegtelen! Ez alapján nem mérhető fel a lakás tulajdonságai és egy részüket úgyis elvisszük onnan költözéskor.
  6. Külső képet akkor készítsünk, ha szép és látható, hogy mi lesz rajta. Ha vadregényes kertünk van, ez lehet nagyon szép élőben, de fényképen csak egy gazkupac meg egy csomó zöld dzsumbuj látszik, akkor inkább csak a leírásba írjuk bele. Ha van konyhakert, arra ugyanez érvényes.

A fényképen kívül, fontos, hogy ha tudunk készítsünk egy alaprajzot. Ha mi nem tudunk, akkor kérjük meg a szomszédot, a gyereket vagy egy szakembert, hogy mérje fel és rajzolja le. Ha megvannak az eredeti terveink, akkor akár azt is lefényképezhetjük és feltölthetjük. Ilyenkor azonban csak az alaprajz látszódjon, nevek, tervező és egyéb rajta lévő dolgok most nem kellenek és adatok szempontjából nem is célszerű. Ha más nem akkor egy nagyjából méretarányos kézi rajz is megteheti.

A leírásban írjunk bele minden fontosat, pl.:

  • Ha van külön fürdő és külön wc, erre hívjuk fel a figyelmet
  • Lakás tájolása
  • Komfortfokozatok
  • Garázs van-e és házon belül vagy különálló-e.
  • Kertnél le lehet írni, hogy milyen és mekkora. Pl. ha van külön leválasztva konyhakert, nyugodtan írjuk le. Lehet, hogy kutyás gazdi pont ilyet fog keresni. Ha van valamilyen különlegesebb növény amire büszkék vagyunk, pl. nagy udvar fügebokrokkal vagy banánpálmával akkor írjuk bele.
  • Felújított-e és ha igen, akkor mennyire. Nem kell túl részletesen, de a félig felújított az csak egy hangzatos 2 szavas jellemző. A leírásba írjuk bele bővebben, pl.: a konyha 2 éve teljesen felújítva, a wc új szaniterrel felszerelve, a szobák újonnan festve, új radiátorok a szobákban... stb.
  • Ha van valami extra azt mindenképpen tüntessük fel! Pl.: különleges panoráma, egyedi design vagy konkrét stílusban berendezett szobák, távirányítós garázskapu, előre kiépített kábelezés tv, internet számára, kialakítható napelemes rendszer, motoros redőnyök, speciális üvegezésű ablakok, extra kivitelű nyílászárók, megmaradó bútorok, különleges burkolat kint-bent-falon-földön, öntözőrendszer....stb.

Íme néhány rossz/vicces példa (egyes képeken lévő homályos paca a eladó cég logója volt, így azt nem reklámoznám most):

1.jpg

8.jpg

Itt nem sokat tudunk meg a fürdőből, de a műrózsa fontos volt:

6.jpg

Szép a kép, elég világos is....de milyen a szoba? Többet tudunk az eladó magánéletéről mint a lakásról. És nem...nem volt több kép a nappaliról a hirdetésben sem:

136773.jpg

Viszont vannak kifejezetten előnyös és ügyesen megoldott képek is:

0.jpg

Bár kicsit furcsa a szög, de látszik a szoba, tudjuk milyen a mennyezet és a tükörben sem pózol a fotós:

12.jpg

Rendezett udvar és panorámás kilátás:

4.jpg

Fénykép alapján is átlátható lakás, világos, éles és itt a lakás többi képe is megfelelő volt. Plusz pont jár a rendért :) :

jo2.jpg

Ha valaki talál hasonlóan jó vagy rossz képeket várom az emailt róla! :) Aki pedig érdeklődik a téma iránt, az alábbi oldalt böngéssze: http://ingatlanmarketing.com/

Egyszerű őszi dekorációk

Még tart a nyár, de már csak néhány nap és könyörtelenül őszbe fordul az idő, meghozva ezzel a hűvös időn és esőn felül, azt a bizonyos érzést, hogy már megint elment a nyár, már megint itt az ősz és megint lassan Karácsony is közeledik. Előtte azonban van néhány ünnep és őszi téma amihez egyszerűen elkészíthető dekorációs ötleteket hoztam, amik egy laza estén is könnyedén kivitelezhetőek:

Szép színes makkok nemezeléssel. Nagyon egyszerű, bár kevésbé gyors, ha sokat szeretnénk készíteni, ellenben nem bomlik el és jövőre is felhasználható:

Ombre (színátmenetes) tobozok, csak toboz és festék kell hozzá:

Tökös-monogrammos dekoráció, ami gyerekekkel is könnyedén kivitelezhető, szintén csak ecset festék és a tök kell hozzá.

Még egy tök, ezúttal arany színben. Természetesen bármilyen termést, levelet vagy figurát is lefújhatunk arany színűre. Szintén nagyon egyszerű, gyerekkel is elkészíthető, mutatós díszek lesznek belőle. Ha nincs kedvünk sokszor nekiülni, akkor most egyszerre lefújhatjuk aranyra a Karácsonyi diókat, tobozokat, makkokat is. Ősszel levelek közé téve őszi, Karácsonykor pedig akár az adventi koszorún dísz lehet belőle.

Ez a kerek koszorú, kis narancs és fekete mintás szivacstöltetű zsákocskákból van varrva, középen összekötözve majd újból összevarrva. Némi kézügyességet és egy varrógépet igényel, de nem bonyolult kiszabni és összeállítani sem. Drótvázra vagy szalmakoszorúra a legjobb felrögzíteni.

Nagyobb ablakok átépítés nélkül

Kicsit megtévesztő voltam a címbe, mivel az ablakok növelése építés nélkül valójában nem lehetséges. Ami azonban lehetséges, hogy nagyobbnak tűnjön a valódi méreténél. Mutatok néhány tippet hogyan.

Első és legegyszerűbb, ha a függönyeinkkel variálunk. Ha a meglévő magasságnál feljebb tesszük, máris magasabb hatású ablakunk lesz:

A második, hogy lecseréljük a meglévő sötét karnisunkat a függöny színével megegyezőre vagy olyanra ami beleolvad a szoba falszínébe:

A következő, hogy kicsit "kifordítjuk" a szobánkat és keretet készítünk az ablaknak, mintha kívülről néznénk. Ezzel optikailag növeljük a méretét és annak ellenére, hogy valóságban nem nőtt, sokkal nagyobbnak fog tűnni.

Végül pedig az ablak fölé helyezhetünk "ál-árnyékolót" is. Ez lehet felhúzható roló vagy reluxa, a lényeg, hogy úgy tűnjön mintha félig felhúzott módon ott hagytuk volna. Ettől magasabbnak hat az ablak.

 

 

Barátunk a belmagasság

Nem olyan régen összefutottam egy ismerősömmel, akivel néhány szó után előkerült a belmagasság témája. Mostanában költöztek egy klasszikus belvárosi lakába, amit nagyon szeretnek a maga cca. 3,5 méteres belső méreteivel együtt, viszont néhány szobában szívesen megosztanák a teret valamilyen módon.

Van a klasszikus galéria-építős verzió, magasabb helyeken igazi álló-galériával, alacsonyabb helyeken tároló vagy alvórész kialakításával. Erről most külön nem ejtek szót, helyette próbáltam olyan ötleteket keresni, amivel galéria nélkül is megosztja belmagasságot és mégis használható vagy trendi.

Csillárok belógatása:

Ágak és égők térbe helyezése:

Bátran nyúlhatunk sötét színekhez vagy akár mintákat is festhetünk, nem fogja összenyomni a teret (vagyis de, azonban itt ez a cél):

Virágtartók, virágok, akasztók belógatása:

A belvárosi lakás sokadik emeletén is lehet gerendás mennyezetünk, természetesen tartószerkezeti funkció nélkül:

Bátran tegyük tele az egész falat képekkel:

Szalagokat, anyagokat is függeszthetünk, akár a teljes felületen vagy csak egy-egy részen alkalmazva. Ezek a jellegű dekorációk nem csak esküvőkön, hanem a hétköznapi életben is feldobják a tereket.

És végül a hagyományos galériás-emeletes ágyas megoldások egy kis csavarral:

A képeket a Pinterest oldalamon - további ötletekkel együtt - megtaláljátok! ;)

KEDDvenc - Réz-design

Néhány éve lett egyre népszerűbb és nekem is toplistás a réz mint építészeti és lakberendezési anyag. Ez lehet nagy felületű burkolat vagy csak egy-egy kiegészítő, mindenképpen látványos eleme lesz a lakásunknak. Idővel, és főleg nedves-párás környezetben patinássá válhat, de ettől csak még különlegesebb hatást érhetünk el vele.

A réz egy igen gyakori kémiai anyag, puha, jó vezető és többféle ötvözetével találkozhatunk a mindennapokban is:

  • A réz és a cink (horgany) ötvözete a sárgaréz. Jól forgácsolható, szabad levegőn nem oxidálódik. Színe a réztartalomtól függ, pl. a hamis  arany 80%-a réz.
  • A réz és az ón ötvözete a bronz. Jól önthető, vegyileg ellenálló. Dísztárgyakat, szobrokat, alkatrészeket készítenek belőle. Szépen patinásodik.
  • A réz és a nikkel ötvözete az újezüst, azaz az alpakka. (NEM az ÁLLAT!) Ezüstszínű, vegyileg ellenálló. Étkezőedények, -eszközök egykori alapanyaga.

A legegyszerűbben elérhető kiegészítő a lámpa, ebből - hála a nagy lakberendezési áruházaknak - számtalan variáció közül választhatunk. Talán nem ismeretlen a steampunk, ami egy kortárs művészeti ág, az irodalomtól a képzőművészetig több helyen is találkozhatunk vele. Szerves része a stílusnak a tárgyak "régiesítése", főként a gőzgépek elterjedésének idejéről származtatva, így a réz mint alkotóelem itt is népszerűségnek örvend.

A hagyományos formák kedvelőinek és a retro szerelmeseinek is nagyon sok lámpa akad a kínálatban:

A Villa Mallorca lépcsője:

Gyönyörű konyhapult rézből:

Rezes ágykeret:

Faldekoráció:

Falburkolat kint és bent:

 

Lakberendezési tárgyak és ötletek:

Forrás: Wikipédia - Réz

Hatósági kisokos

Egyszerű bejelentés

Az egyszerű bejelentés idei évtől lépett életbe, és az elmúlt időszakban is több módosításon ment keresztül. A lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet alapján történhet a bejelentés, amely csak és kizárólag 300 m2 alatti lakóépületre vonatkozhat. Átalakításra, bővítésre, nem lakóépületre és egyéb melléképületek építésére NEM vonatkozik!

A bejelentés az elektronikus építési napló (e-napló) készenlétbe helyezésével valósul meg. Ezen túlmenően a készenlétbe helyezés további feltétele a bejelentés mellékleteként az építész tervező által az elektronikus építési naplóba feltöltött, legalább az Kormányrendelet 1. melléklete szerinti munkarészekből álló kivitelezési dokumentáció PDF/A formátumban.

Igen jól látható, hogy kivitelezési dokumentáció, nem építési engedélyes terv és tartalmilag sem azonos a kettő.

Az alábbi tervlapokat kell feltölteni mellékletként:

  1. Aláírólap tervjegyzékkel
  2. Helyszínrajz
  3. Kitűzési helyszínrajz
  4. Utcakép
  5. Eltérő szintek alaprajzai
  6. Metszetek
  7. Homlokzatok
  8. Tartószerkezeti tervek
  9. Épület műszaki berendezéseinek rendszerterve
  10. Műszaki leírás
  11. Tervezői költségvetési kiírás

Az egyszerű bejelentés nem számít közigazgatási hatósági eljárásnak, így nem történik sem helyszíni szemle, nem készül róla végzés, határozat, nincs hiánypótlás, nincs döntés. Az építési hatóság az e-naplóból értesül a bejelentésről és ez alapján 15 napon belül értesíti egy egyszerű levélben a telek tulajdonosát, az illetékes kamarát és az építés helye szerinti települési jegyzőt. Építkezni az e-napló készenlétbe helyezése utáni 15 nappal lehet (tehát nem feltétlenül kell megvárni a levél kézhezvételét sem).

Ami még különbség az elmúlt évekhez képest, hogy kötelező művezetés van, ami azt jelenti, hogy az építtető és az építész tervező egy tervezési szerződést köt, amelyben rögzítik a feltételeket és a tervező, mint művezető aktívan részt vesz az építés folyamatában. A tervezői művezető - a Magyar Építész Kamara szabályzata szerint – az építést a helyszínen legalább hat alkalommal figyelemmel kíséri és az elektronikus építési naplóban eseti bejegyzést tesz.

Ha menet közben változnak a tervek, ezt szükséges szintén rögzíteni az e-naplóban. Régebben erre volt megfelelő az építési engedély módosítása. Ebben az esetben, akkor ezt a módosítási szándékot a megvalósítás kezdő napját megelőző tizenöt nappal be kell jelenteni és a változást bemutató tartalmú kivitelezési tervek és dokumentációk e-naplóba történő feltöltésével, eseti bejegyzéssel rögzíteni kell. Abban az esetben van erre szükség, ha a változás érinti az épület alaprajzi méretét; az épület beépítési magasságát; a lakások, önálló rendeltetési egységek számát; az épület telken belüli elhelyezkedését vagy az épület homlokzati geometriáját, anyaghasználatát, színét.

Látható, hogy - bár eljárásilag egyszerűsödött - tartalmilag és szerepvállalás tekintetében bonyolódott a lakóházak építése. Építtetői szempontból ez jobban ügyfélbarát módszer, tervezői oldalról sokkal nagyobb felelősség.

 

Hatósági kisokos

Építési engedély

A legegyszerűbb esetet nézve, minden építéshez kell építési engedély, amely nem szerepel a 312/2012 (XI.8) Kormányrendelet mellékletében felsorolva. Nem kell engedély azonban a 300 m2 alatti lakóépületek építéséhez, amelyeket ún. egyszerű bejelentéssel kell elindítani. De! Csak és kizárólag lakóépületre nem kell engedély, mellék(gazdasági) épületre, átalakításra, bővítésre ugyanúgy kell. 

A teljesség igénye nélkül az alábbiakra kell építési engedély:

  • meglévő lakóház átalakítása
  • meglévő lakóház bővítése
  • melléképület építése
  • társasház építésére
  • garázs építésére
  • lakóház építésére, ha van benne üzlet, iroda, tehát nem csak lakásként funkcionál
  • nem lakóépületek építése (csarnok, üzem, iskola, orvosi rendelő…stb.)

Az alábbi esetekben nem kell engedély (bővebben a Kormányrendeletben):

  • Az építési engedéllyel építhető építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, ha az építési tevékenységgel az építmény tartószerkezeti rendszerét vagy tartószerkezeti elemeit nem kell megváltoztatni vagy átalakítani vagy elbontani vagy kicserélni vagy megerősíteni vagy változatlan formában újjáépíteni.
  • Homlokzat hőszigetelése
  • Nyílászárók cseréje (ha nem vesszük ki vagy nem cseréljük vagy nem növeljük az áthidalót)
  • Új belső kémény építése (ha nem kell hozzá alapozást készíteni)
  • Új külső kémény (homlokzathoz rögzítve) max. 6,0 méterig
  • Előtető, védőtető
  • Melléképület max 3 m-es gerincmagassággal és 50 m3 térfogattal
  • Üvegházak, fóliasátrak mérethatárokon belül
  • 1 méterig a terepszint megváltoztatható, efelett engedély kell!
  • Kerítések, mobil wc-k, árnyékszék (pottyantós wc)
  • Bejárók, átjárók, állványok, felvonulási épületek (átmeneti épületek)
  • Napelem felhelyezése tetőre (nem a napelemre nem kell hanem a tartószerkezetére)

Az építési engedély ügyintézési ideje 21 nap. Az eljárás a benyújtást követő első munkanapon indul és nem számít bele a hiánypótlás ideje, szakhatósági állásfoglalások ideje. A benyújtás napja pedig az, amikor az elektronikus rendszeren elindítjuk, nem a papírok aláírásának napja!!! :)

A fentiek általános információk, konkrétabb kérdésekre szívesen válaszolok.

Panel újrahangolva no.2

akinek egyszer már sikerült

Már írtam Csap Viktor panel felújítási projektjéről...és sikerült neki és csapatának újra megalkotni egy nagyon trendi lakást.

Az 50 m2-es panellakás eléggé sötét volt, így mindenképpen nagy üvegfelületekkel kezdtek dolgozni, amelyhez minőségi anyagokat és design bútorokat passztintottak. Végezetül pedig - hogy ne legyen unalmas még véletlenül sem - kapott a lakás egy adagot a mai képzőművészetből is. Hát nem unalmas az egyszer biztos...vegyétek, vigyétek és újítsatok fel ti is egy panelt! :)

Így nézett ki:

A terv:

És a megvalósult lakás:

Hatósági kisokos

általános

Szeretném eloszlatni a ködöt, ami az utóbbi időben kialakult és néhány cikk erejéig elmagyarázni, hogy jelenlegi (2016.augusztusi) állás szerint, melyek azok a munkák, amelyekhez engedély kell.

Az építési tevékenységgel összefüggő hatósági eljárásokat a 312/2012.(XI.8.) Kormányrendelet szabályozza. A tekintélyes számú módosításoknak köszönhetően nem mindig egyértelmű a dolog, ezért mindig azt a hatályos jogszabályt kell nézni, amikor azt az engedélyt megkérjük vagy megkértük vagy amikor az eljárás indult.

Elektronikus ügyintézés van, amelyet az ÉTDR rendszeren keresztül intézhetünk. A legtöbb esetben a tervezők rendelkeznek hozzáféréssel és az egészet ők intézhetik, de csak abban az esetben ha eredeti meghatalmazást adunk be a hivatalokhoz. Enélkül csak saját ügyünkben járhatunk el, nem intézheti más helyettünk.

Nincs ingyen semmi sem, ezért természetesen az építési/bontási/használatbavételi engedélyeknek is van díja. Ezt az illetéktörvény szabályozza és a legtöbb esetben ha nem fizetjük be az elején, akkor hiánypótlásként bekérik. Erre a papír átvételétől számított 8 napunk van. Kivétel a használatbavétel tudomásulvétele, mivel itt nincs mód hiánypótlásra, ennek díja 10.000 Ft, ezt a benyújtáskor már be kell fizetnünk. Továbbá a hatósági bizonyítvány is egy speciális eset, mivel itt egy adatot, tényt igazolnak le. Ennek az illetéke 20.000 Ft. Minden hatóság másképpen alkalmazza a jogszabályt, ezért érdemes előtte érdeklődni, nehogy félinformációk miatt meghiúsuljon az engedélyünk.

Tippek iskolakezdésre

Visszaemlékezve az iskolásévekre a legjobb része a sulikezdésnek az, hogy előtte könyvekért kellett menni na meg a bevásárlás. Ilyenkor mindig erőteljesebben próbáltam sugallni, hogy nekem most kellene egy új (nem mellesleg 28.) tolltartó és nem jó a sima ceruza és radír hanem az illatos/hajlékony/rózsaszíncsillogós...stb. kell. A legtöbb esetben hiábavaló próbálkozások voltak, lévén, hogy anyukám igen kreatív, költséghatékony és újrahasznosító szemlélettel állt az iskolakezdéshez. 

Viszont vannak olyan dolgok, amiket nem tudunk kikerülni, ha elsős lesz a kölyök vagy már sokadik éve használja akkor csere-éretté válnak. Ilyenek az íróasztal, székek, tárolók. Nagyon gyorsan kinövik őket 

A mai gyerekek rengeteg dolgot cipelnek nap mint nap az iskolatáskában, olyannyira, hogy felmérések alapján a gyerekek 70% panaszkodik rendszeresen fáradtságra, derékfájdalomra vagy fej- és nyakfájásra. Ez nagyon sok! Ráadásul 15 éves korukra nagyjából 20%-uknak lesz gerincferdülés is. A nagyon sok termékből ami a piacon kapható egy csekély szeletet próbálok kiválogatni, hátha ez is segítségére lesz valakinek.

1. Íróasztal

A leglényegesebb, hogy mindig a gyerek "méretéhez" válasszuk. Elsős korban még nem kell a nagy méretű, üveglapos designdarab. Neki is könnyebb tanulni a saját méretkeretei között és kényelmesebb is mint nyújtózkodni egy felnőtt asztalhoz. Nyugodtan "kuckósíthatjuk" is, így nagyobb biztonságérzete lesz tanuláskor is.

Akinek anyagi keretei megengedik érdemes körbenéznie a német Moll cég házatáján, ugyanis már évek óta folyamatosan fejlesztve az egyik legversenyképesebb ergonomikus kialakítású gyermekbútor-családot kínálják. Az íróasztalok jobb és balkezes gyerekre is kialakíthatóak, dönthető asztallappal készülnek. Ahogy növekszik a csemete úgy nő vele az asztal is. 

2. Szék

Mindenképpen olyat válasszunk, ami ergonomikus(abb) kialakítású, állítható magasságú, leér a gyerek lába és lehet mozgolódni rajta. Ez lehet forgós vagy fix kialakítású is, de akkor mindenképpen gurulós. Sok helyen találkozhatunk nagyon szépen kitalált gyereksarkokkal, ahova egy sima háttámlás széket tettek, ez viszont gyerek szempontból nézve nem praktikus. Folyton mozognak, ugrálnak, ha nyugton kell lenni 2 percig sem bírják. Fix széken hintázni fog vagy nem fogja használni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Asztali lámpák

Több szempont alapján is nekiindulhatunk a vásárlásnak. Környezettudatos szülők válasszanak olyat, amelybe az energiatakarékos izzó betekerhető és esetleg újrahasznosított anyagokból készül. Jó választás lehet - alacsony fogyasztása miatt -  LED-es lámpát beszereznünk. Legyen felfogatható asztalra stabilan és hasznos ha változtatható a fényere (akár 2-3 állású is).

Ez a Keiko lámpa például változtatható színű, ami által a legideálisabb (hideg-meleg) fényt tudjuk beállítani és a színeknek köszönhetően éjszakai világításnak is használható.

4. Tárolás

Legyen sok tároló, ceruzatartó, doboz, amibe pakolhatjuk a gyerek dolgait. Úgy alakítsuk ki, hogy a mindennapos használatú tárgyak kézközelbe kerüljenek. Az asztalon néhány régi bögre is megfelelhet erre a célra, nem kell külön ceruzatartókat vásárolni de a második képre kattintva szuper befőttesüvegből készült tartókat is láthatsz lépésről lépésre leírással.

5. A GYEREK

A legfontosabb, hogy a "tulajdonosával" egyeztetve vegyünk mindent! Ő fogja használni, ezért magyarázzuk el neki mennyit tudunk költeni rá, miért azt néztük és milyen lehetőségek vannak. A gyerekek meglepően okosan tudnak választani ha bevonjuk őket, ráadásul sokkal szívesebben is fogják használni a közösen vásárolt dolgokat. ;)

KEDDvenc - 12+1 táblafesték ötlet

A táblafesték már évek óta betört magyar trendek közé, számtalan módon és felületen lehet vele dolgozni. Ma már a színes verziók itthon is elérhetőek, de nekem személy szerint még mindig a fekete a nagy kedvencem. Lehet használni a konyhában mint üzenőfal, dolgozóban, hálóban, előszobában, gyerekszobában, kis- és nagy felületen egyaránt.

Konyhában:

Gyerekszobában:

Bármilyen falon, ahova üzenőtáblát, fényképkeretet vagy bevásárlólistát csiptetnénk:

Nagyon kreatív, már-már művészi kialakítás étterem falán (és ez is kézzel írott!):

Nem csak falon használhatjuk, tárgyakat is festhetünk vele, mint pl. borospohárra, pohárjelölőnek használva (klikk a képre a leírásért) :

Bútorokat jelölhetünk, festhetünk:

Felcímkézhető tálalót is készíthetünk vele:

Széket...mert miért ne?

Bögrére:

Ha lehet tányért meg alátétet, akkor lehet terítőt is festeni vele:

+ 1 ötlet:

Esküvői dekoráció részeként (képre klikkelve további esküvői ötletek táblafestékkel) :

5 ötlet esős napokra

Az idei nyár nem igazán bővelkedett kánikulás napokban, sokszor esett és viharos volt. Nyaraláson az ember még csak-csak túléli ezeket a napokat, de munkanapokon kínlódás felkelni, dolgozni és úgy eleve létezni. Ősszel még több ilyen esős nap lesz, de nem kell egyből elkeseredni, ilyenkor is lehet vidáman. 

Vegyünk ki szabit vagy estére tervezzünk be egy filmnézős programot és/vagy igyunk egy kakaót/teát/kávét. Pluszban pedig íme néhány esős napra való tipp:

1. Szerezzünk be néhány sárga kiegészítőt a fürdőbe/nappaliba:

2. Ugyanígy néhány színes vidám kiegészítő is csodásan megfelelhet kedvhozónak, főleg ha az takaró/párna/ valami puha:

3. Szerezz be néhány konyhai kiegészítőt! Mint pl. ez a felhőcskés sütikiszúró vagy a locsolófej, amelyet bármilyen palackra rátehetsz. Plusz tipp a sütihez, ha egy kis csokit, szerencsendiót, vaníliát vagy  fahájat csempészet a tésztába mindegyik hangulatjavító tulajdonsággal is rendelkezik, hogy még véletlenül se ess depresszióba. ;)

4. Ha már esik kint, miért ne eshetne bent is?! Erre remek választás egy eső-zuhany akár beépítve, akár egy nagyobb méretű zuhanyfejjel megoldva.

5. Gyerekkel vagy akár egyedül is remek kikapcsolódás ha gyártasz ilyen felhőcskéket dekorációnak a nappaliba, gyerekszobába vagy akár ha műanyagból, akkor kültérre is. Papírtól a filcig bármiből elkészíthető, nagyon gyorsan megvan, nem igényel különösebb kézügyességet sem és bármilyen színben 2 vagy 3D-s formában is elkészítheted. (A harmadik képre kattintva leírást is találsz.)

Panel újrahangolva

letisztult és modern, betonnal megspékelve

Már lehet, hogy többen összefutottak különböző blogok vagy weboldalak jóvoltából a következő panel-átalakítás képeivel, mivel eredetileg 2009 körül publikálták. Az ötlet Csap Viktor fejéből pattant ki, mert miért is ne lehetne egy panelt úgy átalakítani, hogy az megfeleljen a mai igényeknek. Mert igenis még így 7 év távlatából is bőven modern és új tud(na) lenni egy ilyen renoválás.

Előtte ilyen volt, ezt már ismeri mindenki:

A 60-as években gombamód nőttek ki a panelek az ország, sőt még a környező országok lakótelepein is. Komoly infrastruktúra alakult ki az építéstől kezdve egészen a későbbi "betelepítési" időszakra alapozva is. Magyarország lakosságának közel ötöde él a nagyjából 800.000 panellakásban, ebből is a legtöbb Komárom-Esztergom megyében. Az épület szerkezetileg egy előregyártott elemekből álló szerkezet, kb. teljesen beton...Ma pedig szeretjük a betont. Beton mint designelem, mint kaspó, mint konyhapult vagy látszóbeton...üvegbeton...betonfestés...és még sorolhatnám. A tervező is megjelenítette mint látszóbeton felület a mennyezeten. Az ikea-lámpák pedig tökéletesen beleillenek a fényes fehér-fa-beton kombinációs elképzelésbe.

Nézzétek:

Csak mellékes információ, de mindez nagyjából 12.000.000 Ft-ba volt a külföldi tulajoknak. Azonban abban szerintem mindenki egyetért, hogy egy panelnak felújítás után valahogy így kellene kinéznie napjainkban.

süti beállítások módosítása